Asztalitenisz eredmények Nem várt felnőtt csapat bajnokság vereségek után egyéni sikerek a nem igazolt UP asztalitenisz játékosoknál!
NB I. 2026. szeptember 18.
Sajnos a hét közepén Zsigmond Simon lebetegedett, ezért át kellett alakítani a csapatot. Péntek 17:00 órai kezdet pedig nem igazán kedvezett csapatunknak. Az átszervezésnek köszönhetően Tótin Kristóf ugrott be, aki nagyszerűen játszott főleg párosban. Ami legutóbb az Eger ellen működött játékosainknak, az most nem vezetett sikerre. Ugyanis minden szerencsés momentum a hazai csapat felé billent, főleg a játszmák végén, amik rendszeresen szoros eredménnyel zárultak. NB II. 2026. szeptember 19.
Attól függetlenül, hogy Tótin Kristófot kénytelen volt nélkülözni a csapat. Takács Márton és Telek Kristóf vezérletével már 7:3-as vezetésünk is volt. Ekkor azonban cserélt az ellenfél. Lia sajnos döntő játszmában meccslabdáról kikapott az új játékostól. Innen pedig már nem tudott visszajönni a játékba az utolsó körben és vereség lett a vége. NB III. 2026. szeptember 19.
Szoros mérkőzésen sikerült nyerni, ahol Gergye Zoltán és Szalkai Attila mellett a fiatal Fülöp Máté, aki mindössze 14 éves, utolsó meccsét megnyerve szerezte meg csapatunknak a győzelmet. DIÁK KUPA 2026. szeptember 19. Rákóczifalva Lány:
Fiú:
III.-IV. kategória
Lány:
Fiú:
A Diákkupa következő állomása számunkra Rákóczifalva volt, ahol 6 ceglédi induló is szerepelt, méghozzá nagyszerű eredmények születtek. Nuspl Flóra győzelmével megerősítette vezetését a saját korosztályában, illetve az eggyel magasabb korosztályban is már 7. helynél jár. Mészáros Bettina a 3. helye mellé begyűjtött a vigaszágon egy 2 helyezést is a III.-IV. kategóriában indulók között. Farkas Tomi szintén két éremmel gazdagodott lemásolva Bettit. Lipcsei Milán sorsolása most nem volt szerencsés, de még holtversenyben így is a 2. helyen van az összesített pontversenyben az I.-II-es korcsoportban. Mészáros Boldi közel járt a továbbjutáshoz, Sas Bende is szépen mutatkozott be a sorozatban.
![]() Kapcsolódó képek
|
menu






