A GÉPJÁRMŰLOPÁS MEGELŐZHETŐ!A gépkocsifeltörések elkerülése érdekében kérjük, fogadják meg az alábbi tanácsokat: • Mindig zárják be a gépjármű ajtaját, még akkor is, ha csak rövid időre távolodnak el a járműtől! • A gépjármű lezárása a zárt udvarban, illetve garázsban történő tárolás esetén is szükséges. • Mindig ellenőrizzék az ajtók nyithatóságát! Előfordulhat, hogy a lezártnak hitt gépkocsi ajtók nyitva maradnak, mert a zárak nem megfelelően működnek, illetve a központi zár nem jól funkcionál. • Használjanak a gépjárműbe épített riasztóberendezést, illetve a jármű parkolását követően helyezzék élesített állapotba azt. A kivilágítatlan, elhagyatott területen hagyott járművek gyakrabban válnak bűnözők célpontjává. Javasoljuk, hogy parkolóhelyük megválasztásánál vegyék figyelembe a következőket: • A gépjárművet lehetőség szerint tárolják zárható garázsban, vagy válasszanak őrzött parkolóhelyet. • Amennyiben a jármű közterületen parkol, válasszanak jól megvilágított, nagyobb forgalmú területet. • Az esetleges autófeltörés kockázatát nagyban csökkentheti a területet rögzítő térfigyelő kamera. • Ne hagyjanak értéket gépkocsijukban, az autó nem biztonságos tárolóeszköz! • Üres táskát sem szabad a kocsiban hagyni, hiszen a tolvaj csak a jármű feltörése után veszi észre, hogy nem zsákmányolt semmit. A gépkocsi feltörése a bosszúságon túl jelentős anyagi kárt is jelent. • Személyes iratait és a jármű okmányait soha ne tartsák a személygépkocsiban! Ezek megszerzése további visszaélésekre ad lehetőséget. A gépjármű eltulajdonításához a legegyszerűbb módszert azonban azzal adhatják meg, ha az indító kulcsot akár csak egy pár percre is a nyitott autóban hagyják. A saját vagyonáért, vagyontárgyáért, így gépjárművéért mindenki maga felelős! Parkolójegy megváltásakor, rövid idejű vásárláskor, a ház előtt, garázskapu becsukásakor, kerítés becsukása közben, minden esetben tartsák maguknál a gépkocsi indító kulcsát, hiszen elég néhány másodperc arra, hogy a tolvaj az autót beindítsa és eltulajdonítsa. A közterületen indítókulccsal otthagyott gépjármű vezetője cselekményével a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (továbbiakban: KRESZ) 41. § (7) bekezdésébe ütköző és a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési Amennyiben a bűncselekmény már megtörtént, a helyszínen található nyomok megőrzése érdekében, ne nyúljanak semmihez és értesítsék a rendőrséget! Kapcsolódó képek |
menu