menu

  • 2021.11.15.

Asztalitenisz eredmények

Vegyes eredmények születtek a csapatbajnoki mérkőzéseken.

Eredmények:

NB III. 11.12.
Szuperinfó-CVSE III.UP – Dabas-Sári SE I. 11:7
Győztek: Gergye Zoltán 4, Fodor Árpád 3, Ungureán Dorka 2(csereként), Unghváry András 1 és a Gergye-Fodor páros

Szoros mérkőzésre számítottak a versenyzők és nem is csalódtak. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, Ungureán Dorka csereként beállva két győzelmével járult hozzá a fontos sikerhez. Ezzel sikerült elmozdulni az utolsó helyről és megkezdték a felzárkózást a középmezőnyhöz.

NB III. 11.13.
Szuperinfó-CVSE II. – Váci Reménység II. 9:9
Győztek: Szalkai Attila 3, Török István 2, Móricz Zsombor 2, Bánfi Balázs 1 és a Bánfi-Móricz páros

A kiegyenlített és erős NB III-as mezőnyben a Vácot fogadta az erősebb csapatunk. Szalkai Attila 3 győzelme csak a döntetlenhez volt elég. Érdekesség, hogy az ellenfél legjobbját a szintén 3-at nyerő Budavári Attilát Török István legyőzte így is „csak” kettőt nyert. Így inkább elhullajtottunk 1 pontot, mint nyertünk.

NB I. 11.12.
HED-LAND Mezőberény SE -Szuperinfó-CVSE I. 11:3
Győztek: Molnár Gergely 2, Bogádi Imre 1

Tartalékosan felállva az extra liga feljutásra pályázó Mezőberény ellen még két mérkőzésre lett volna esély nyerni – Molnár Gergelynek és Bogádi Imrének is meccslabdái voltak, de összességében nem forgott veszélyben a hazaiak győzelme.

Pest Megye I/BC 11.13.
Csemői Palotás SE II -Szuperinfó-CVSE IV. 11:7
Győztek: Puskás János 2, Telek Kristóf 2, Dr. Petrik Gábor 1, Petrik Sebestyén 1 és a Telek-Petrik páros

Sajnos itt sem a legerősebb csapattal tudtunk felállni, de így is megvolt az esély nemcsak a döntetlenre hanem a győzelemre is. Három mérkőzésen is szoros végjátékban buktuk el a meccseket így maradt a szoros vereség.

 

Pest Megye BC Ceglédi VSE IV. – Csemői Palotás SE II.

NB III. Ceglédi VSE III. – Dabas-Sári ASE I.

 

Kapcsolódó képek


Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/dpmsz/public_html/wp-includes/functions.php on line 5349