A GÉPJÁRMŰFELTÖRÉSEK MEGELŐZHETŐK! A gépkocsifeltörések elkerülése érdekében kérjük, fogadják meg az alábbi tanácsokat: – Mindig zárják be a gépjármű ajtaját, még akkor is, ha csak rövid időre távolodnak el a járműtől! A gépjármű lezárása a zárt udvarban, illetve garázsban történő tárolás esetén is szükséges. – Mindig ellenőrizzék az ajtók nyithatóságát! Előfordulhat, hogy a lezártnak hitt gépkocsi ajtók nyitva maradnak, mert a zárak nem megfelelően működnek, illetve a központi zár nem jól funkcionál. – Használjanak a gépjárműbe épített riasztóberendezést, illetve a jármű parkolását követően helyezzék élesített állapotba azt. A kivilágítatlan, kisebb gyalogos- és járműforgalmú vagy elhagyatott területen hagyott járművek gyakrabban válnak bűnözők célpontjává. Javasoljuk, hogy parkolóhelyük megválasztásánál vegyék figyelembe a következőket: – A gépjárművet lehetőség szerint tárolják zárható garázsban, vagy válasszanak őrzött parkolóhelyet. – Amennyiben a jármű közterületen parkol, válasszanak jól megvilágított, nagyobb forgalmú területet. – Az esetleges autófeltörés kockázatát nagyban csökkentheti a területet rögzítő térfigyelő kamera. – Ne hagyjanak értéket gépkocsijukban, az autó nem biztonságos tárolóeszköz! – Üres táskát sem szabad a kocsiban hagyni, hiszen a tolvaj csak a jármű feltörése után veszi észre, hogy nem zsákmányolt semmit. A gépkocsi feltörése a bosszúságon túl jelentős anyagi kárt is jelent. – Személyes iratait és a jármű okmányait soha ne tartsák a személygépkocsiban! Ezek megszerzése további visszaélésekre adnak lehetőséget. Amennyiben a bűncselekmény már megtörtént, a helyszínen található nyomok megőrzése érdekében, ne nyúljanak semmihez és értesítsék a rendőrséget a 107, 112 telefonszámon! Feljelentéssel, bejelentéssel, panasszal kapcsolatban információt olvashat a http://www.police.hu/ugyintezes/beadvanytetel oldalon. NE ADJON ESÉLYT A GÉPKOCSIFELTÖRŐKNEK!
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság
Kapcsolódó képek |
menu


