menu

  • 2021.03.08.

Asztalitenisz eredmények

Izgalmas NB-és forduló az asztaliteniszezőknél!

Eredmények:

NB I. 03.06.
Szuperinfó-CVSE I.- Pálosi AK Eger I. 7:7
Győztek: Zakar Kristóf 2, Bogádi Imre 2, Medvegy Ákos 1. Gergye Zoltán 1 és a Zakar Kristóf-Nagy Sándor páros

Három órás küzdelmet hozott a mérkőzés ami nagyon izgalmasan alakult. A párosok után 1-1 volt az eredmény majd fej-fej mellett haladtak a csapatok. Bogádi Imre debütálása jól sikerült. Az első mérkőzését döntő játszma 8:10-ről hozta a fiatal Bedő Norbert ellenében. Zakar Kristóf nagyszerűen játszott, az ellenfél kimagasló, extra liga szintű játékosa Timafalvi Gergő ellen döntő játszma 9:6 ra vezetett végül hozta a „kötelezőt”. Az utolsó körben 6-6 nál még bármi lehetett. A Cegléden is megfordult Bedő Zoltán élete meccsét játszotta Bogádi Imi ellen és nyert 3:1 re míg a másik asztalon a csereként beálló Gergye Zoltán 1:2,5-8 ról fordított és felejthető játékkal ugyan de nyert. Így kialakult az igazságosnak mondható döntetlen amihez mindenki hozzá tudott tenni a csapatból.

NB III. 03.06.
Szuperinfó-CVSE II.- Csemői Palotás SE I. 10:8
Győztek: Szalkai Attila 3,Török István 3,Tótin Kristóf 2,Csór Laura 1 és a Szalkai Attila-Tótin Kristóf páros.

A mérkőzés pikantériáját az adta hogy mindkét csapat edzései és meccsei a CVSE sportcsarnokban zajlanak.
Az ellenfél három Kecskemétről igazolt játékossal állt fel plusz a csapatvezető Cs. Nagy Gyulával. Az NB III is hasonló izgalmakat és fordulatokat hozott mint az NB I. és itt végül nagyot küzdve sikerült nyerni. Kiemelném Török Istvánt aki éjszakai műszakból jött a mérkőzésre és három győztes meccsből kettőt is döntő játszmában nyert meg majd ment vissza dolgozni.

Az ellenfélnél Farkas Szilvia mind a négy mérkőzését megnyerte ami megsüvegelendő teljesítmény.


Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/dpmsz/public_html/wp-includes/functions.php on line 5349