menu

  • 2021.03.03.

Asztalitenisz eredmények

Nagyszerű siker a Területi Versenyen!

Kelet-Magyarországi területi Asztalitenisz Verseny
Budapest, Ormai László Sportcsarnok 02.27.

Eredmények:
Leány ifjúsági egyéni: 3.hely Ungureán Dorka
Fiú ifjúsági egyéni: 9-12. Tótin Kristóf

Szombaton Budapesten került megrendezésre a Kelet-Magyarországi területi verseny. Mindenki nagyon várta már hogy végre “élesben” is megmutathassa magát. Nagy volt a tét hiszen ahhoz hogy valaki a 32 fős országos bajnokságon indulhasson a lányoknál fel kellett jutni a főtáblára, a fiúknál a legjobb 12 között kellett végezni.
Dorka nagyszerűen kezdte a csoport kiemeltet, Pad Franciskát 3:0-ra legyőzte, majd az U11-es ranglistát vezető Szűcs Natáliát (Dunakeszi) verte meg nagy csatában 3:2-re. Még az is belefért hogy az utolsó mérkőzését elveszítse 3:2 re mert így is csoport elsőként jutott be a 16-os főtáblára. 8 közé szoros végjátékokban ugyan, de nagyszerű labdamenetekkel 3:0-ra nyert szegedi ellenfelével szemben, majd könnyed játékkal ismét sima győzelem egy nyírbátori lány ellen. A végső győztes Szosznyák Emmától kapott ki aki az egész versenyen 2 játszmát vesztett.

A fiúknál nem volt egyszerű a helyzet. Többször is előbbre hozták a verseny kezdését, ennek ellenére Tótin Kristóf a 32-es főtáblán az első meccsét 6 óra után kezdhette meg. Nyírbátori kellemetlen stílusú ellenfelet vert meg 3:1-re, majd a 2. kiemelttel találkozott ahol szintén 3:1 lett csak oda. Végül 9-12. helyért szintén gödöllői játékossal találkozott ahol is 3:1 lett a végeredmény, így sikerült a bejutás az OB-ra.

 

Gratulálunk, további sikeres versenyzést kívánunk!

 

 

Kapcsolódó képek