Torna győzelem Vácrátóton![]() U14-es csapatunk a X. Veresegyházi kézilabda alapítvány rangos tornáján vett részt,és sikerült a kupát elhoznia. A fiatalok edzőjét Varga Pétert kérdeztük: Július végén már elkezdtük a felkészülést, amiben szerepelt négy sikeres edzőmérkőzés is és a hatodik hét végén pedig ez a torna. A tavalyi bronz után sikerült megnyerni a tornát, 4 mérkőzésen erős ellenfelek ellen. A csoportunkban sajnos a Vecsés ellen 3 gólos vezetésünk ellenére döntetlen eredmény született .Tudtuk hogy az Angyalföldi Sportiskola ellen a Vecsés 10 góllal nyert és nekünk minél nagyobb arányú győzelmet kell aratnunk a jobb gólkülönbség miatt, ez sikerült. A döntőre a három csoport mérkőzés miatt, nagyon fáradt állapotban készültünk, de az akarat és a taktikus játék átlendítette a csapatot a holtponton, és sikerült magabiztosan legyőzni az egy meccsel kevesebbet játszó BVSC-Zugló gárdáját. Én nagyon büszke vagyok a csapatomra, mert hihetetlen fejlődésen mentek keresztül, és a sok munkának lassan meg lesz az eredménye. Ezek tanulságos meccsek és jó előjelek a két hét múlva kezdődő bajnokságra. Volt egy különdíjasunk is, a torna játékosa Molnár Máté lett. A csapatunkból nem tudott velünk tartani két játékosunk, nekik is ajánljuk a győzelmet! Gratulálok a fiúknak,de az élet nem áll meg, szépen csendben tesszük a dolgunkat… ![]() ![]() Ceglédi Kézilabda Klub SE facebook oldala Kapcsolódó képek |
menu