Megnyílt az új kilátó az Arborétumban![]() Átadták az új acélszerkezetes kilátót a kecskeméti arborétumban. 7 méterrel magasabban van az új torony kilátó része, mint a korábbié. A kilátó átadásán a tervezők is részt vettek, a jelenlévőket pedig Koczka Zoltán a KEFAG Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese köszöntötte és számolt be a kilátóról és magáról az arborétumról, amelyet még régebben Dr. Gőbölös Antal álmodott meg. ![]() Elmondta, a régi kilátó 2011-ben vált életveszélyessé, de a kilátói funkcióját is elvesztette mivel az arborétumban található fák az évek során fölé nőttek, emiatt elbontották. Az új építményt ezért 25 méter magasra tervezték, illetve a hosszabb élettartam céljából acél tartószerkezetű lett, amelyhez faburkolatot kapott. A kilátó 71 millió forintból valósult meg, 40 százaléka a tulajdonosi támogatással, a 60 százalékát pedig a KEFAG Zrt. saját forrásából finanszírozta. Így az arborétumba látogatók, nemcsak a kellemes környezetet élvezhetik, hanem a kilátónak köszönhető panorámát is. Forrás: hiros.hu Kapcsolódó képek |
menu