A területi Príma díj ceglédi jelöltjei![]() Baranyi Ferenc költő, író, műfordító, Dr. Farkas Gábor építész, Kisfaludi István fotóriporter, Kiszel Péter operatőr, gyártásvezető és Dr. Lénárd Béla gyermekorvos is a jelöltek között. Demján Sándor 2003-ban hozta létre a Prima Primissima Alapítványt. A szavazólap az Új Néplapban addig többször megjelenik. A beérkező voksok alapján dől el a közönségdíj sorsa. Az itt bemutatott harminc jelölt közül a már döntőbe jutott tízről, illetve később a Prima díjasokról a tanácsadó testület dönt. Az eltelt nem kis idő ellenére változatlanul fokozott érdeklődés kíséri a középdöntőbe jutott jelölteket. A VOSZ elnöksége kéri az érdeklődőket, hogy a beküldött szavazatokkal segítsék kiválasztani a megyénk egyik legjelentősebbnek számító elismerésére, a Prima díjra érdemeseket. ![]() Ceglédi jelöltek: Magyar irodalom kategóriában Baranyi Ferenc költő, író, műfordító: Született 1937-ben, Budapesten él. Folyóiratokban publikált, volt főszerkesztő is, televíziós műsorokat is vezetett. Fordításaival együtt száznál több kötete jelent meg. Megyénkben rendszeresen szerepelő, ismert szerző. Számos elismerést kapott, többek között Kossuth-díjat is. ![]() Magyar építészet kategóriában Dr. Farkas Gábor építész: ![]() Magyar képzőművészet kategóriában Kisfaludi István fotóriporter: Szolnokon született 1948-ban, majd 1956-ban Ceglédre került. Hat évig a Magyar Televíziónál dolgozott. Fotóriporteri pályafutása során New Yorkba és Ecuadorba is eljutott. Az itt készült, egyedülálló fotóanyagát a nagyközönség is megtekinthette. ![]() Magyar sajtó kategóriában Kiszel Péter operatőr, gyártásvezető: A ceglédi születésű tévés immár huszonöt éve dolgozik a Ceglédi TV operatőreként, gyártásvezetőjeként. „Az évszázad kiváló fotóművésze – Tóth István” című portréfilmje a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Alapítvány filmes pályázatának különdíját nyerte. ![]() Magyar tudomány kategóriában Dr. Lénárd Béla gyermekorvos: Orvosi pályafutása végig Ceglédhez fűzte a városszerte ismert szakembert. Tevékenységének elismeréseként korábban Semmelweis emlékérmet vehetett át, míg nyugdíjba vonulásakor a ceglédi képviselőtestület emléklappal jutalmazta negyvenöt éves munkájáért. (Forrás: Új Néplap) Kapcsolódó képek |
menu