Környezetbarát kormányhivatali fejlesztés![]() Felavatták a Fővárosi Kormányhivatal ceglédi épületét, ahol uniós forrásból valósítottak meg energiahatékonysági beruházásokat. A Családtámogatási Főosztálynak otthont adó ingatlanon elkészült homlokzat- és tetőszigetelésnek, nyílászárócseréknek és a kiépített napelemes rendszernek köszönhetően jelentős energia-megtakarítás érhető el – hangzott el az átadó ünnepségen, amelyen Földi László országgyűlési képviselő, dr. Csáky András, Cegléd polgármestere és dr. Domokos Péter, Budapest Főváros Kormányhivatala igazgatója vettek részt. – A Földet gyermekeinktől kaptuk kölcsön, kötelességünk, hogy vigyázzunk rá – hangsúlyozta dr. Domokos Péter. A kormányhivatal igazgatója hozzátette: ezért egyes emberekként is tehetünk, de a jelen fejlesztés eredményeként a kormányhivatal is hozzájárul, hiszen az épületeink kevesebb energiát használnak. A ceglédi épület homlokzata mintegy 900 négyzetméteren kapott szigetelést, nyílászárókat is korszerűre cserélték, a tetőn pedig 93 napelem segítségével áramot termel – ismertette. Az állam, a kormányhivatal odafigyel az épületeire, hiszen azok a fejlesztéseknek köszönhetően nemcsak hatékonyabban üzemeltethetők, de az itt dolgozók számára is színvonalasabb munkakörnyezetet biztosítanak – tette hozzá dr. Domokos Péter. – Ma a családok kiemelt támogatásokban részesülnek. Meggyőződésem, hogy akik itt a Családtámogatási Főosztályon ezzel foglalkoznak, munkájukat nagy odaadással, nagy szeretettel végzik a családok érdekében – mondta Földi László, Cegléd országgyűlési képviselője. – Már az épület külső felújítása is hozzájárul, hogy az itt dolgozóknak jobb legyen a közérzete, bízik benne, hogy a jövőben a belső felújításra is sor kerülhet, és akkor lesz egy nagyon komfortos és szép épülete a kormányhivatalnak Cegléden. A felújítás csaknem 155 millió forintból valósult meg öt hónap alatt, amely során folyamatos volt a munkavégzés az épületben. BFKH Sajtó Fotó: Kisfaludi Kapcsolódó képek |
menu