Városi Sportnap![]() Az évek során megszokottan az Európai Sporthéthez és az Európai Diáksport Napjához kapcsolódóan idén is megrendezi az önkormányzat az Őszi Városi Sportnapot, de ezúttal új helyszínen, a termálfürdő melletti szabad területen. Az idei minden idők legnagyobb városi sportnapja lesz a tó körül, ahol ebből az alkalomból hivatalosan is átadásra kerül a nemrégen elkészült futó pálya. A várhatóan nagy számban a ceglédi iskolákkal és óvodákkal megjelenő fiúk és lányok kipróbálhatják Majorosi-Lázár Anita akadály pályáját, részvehetnek Kókai-Nagy Ferenc Crossfit Trainingjén, Lovas Ottó újraélesztési bemutatóin és gyakorlatain. Kitelepül a gyermeknapi rendezvényekről jól ismert Sportsziget, ahol ezúttal 14 sportág mini megmérettetésein lehet résztvenni és pecséteket gyűjteni. A strand területén strandfoci, strandkézi, strandröpi és úszó verseny várja a nevezőket. Lesz kötélhúzó verseny, tájékozódási gyaloglás, futóverseny, kenuzási lehetőség, streetball, spinning, sorversenyek és az idei szenzáció, a hőlégballonozási lehetőség. Aki egy kicsit is szereti a sportot, mindenképpen látogasson ki 27-én pénteken 10:00-14:00 óra között az idei Városi Sportnapra a termálfürdőhöz! A diákok további infókért érdeklődjenek testnevelőjüknél! www.cegledisport.hu Kapcsolódó képek |
menu