menu

  • 2020.10.27.

A kecskeméti Ciróka Bábszínház előadásai

Novemberi műsor

2020. november 5. 19:00
A fekete kakas (Nagyterem)

A lélekemelő történetet olyan hitelesen meséli el, hogy színpadi jelenlétével szinte letaglózza a nézőket. A novella összes szereplőjét megannyi báb, maszk mögé rejtőzve egy személyben kelti életre, Mikszáth egyik legmélyebben elgondolkodtató művében.

 

2020. november 8. 10:30
AZ ÖRDÖG HÁROM ARANYHAJSZÁLA (Nagyterem)

Szörényi Júlia és Fülöp József, azaz a Pupetta Társulat vendégelőadása.

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy falu. A faluban élt egy favágó és a felesége, aki háromszoros mese szépségverseny győztes volt, Csodaországban. Aliznak hívták, de ez most nem az ő története. Odáig fajult a harmónia, hogy fiacskájuk született, aki tiszta anyja volt.
Egy csinos asszony már csecsemő korában megjósolta, hogy el fogja venni a király lányát feleségül.
Ebből lesz ám a nagy gubanc meg az ördög arany tincses hajában, amit a helyszínen bogozunk ki a kedves, tisztelt, jámbor csimoták s szüleik szeme láttára röpke 43perc alatt, élő zenével és egy élő zenésszel.
Ez nem az Aranyhaj és a nagy gubanc, de majdnem. Végül is mindkettő mese vagy nem? De!!

Játsszák: Szörényi Júlia, Fülöp József
Zenei közreműködő: Kormos Z. Zsolt

 

2020. november 15. 10:30
Vitéz László és Vas Juliska (Nagyterem)

Ismeritek-e Vitéz Lászlót? S az ő csuda egy beszédét? Láttátok- e, mint küzd nagymamucikája báli legyezőjével sok gonoszok ellen? S ha hallottatok is őróla, ismeritek-e Vas Juliskát?
Tudjátok-e mint aprít pokolfiakat seperűjével, s puszta két kezével? S láttatok-e már igaz, szép szerelmet? Hát jertek, serkenjetek! Tekintsétek Őket, kiknek félelme nincsen, s kiknek ölelése Halált is legyőz!

Díszlet: Keresztes Nagy Árpád
Bábok: Grosschmid Erik
Szövegkönyv: Fabók Mariann
Zene: Keresztes Nagy Árpád és Ölvedi Gábor
Rendezte és játssza: Fabók Mariann

2020. november 15. 11:00
Krisztus Urunk és a furulya (Kisterem)

Keresztes Nagy Árpád vendégelődása 

Hogyan, s kitől kapta a magyar juhász a furulyát?
S a kanásznak miért nincs? S ha a juhásznak van, mi haszna belőle? No, ezt biztosan megtudják, s még egyebeket is, ha kicsiny színpadunk köré elég közel sereglenek. Furulyaszó, kobozpengés, ördögi dudanóták biztosan lesznek. S ha mindezek táncos kedvüket előcsalogatják, magukat vissza ne fogják! Az előadást 55 percben elsősorban óvodás és kis iskolás közönségnek ajánlják… bár a felnőttek sem csukták be még eddig sem szemüket, sem fülüket…
A hangszereket, bábokat és a szavakat forgatja Keresztes Nagy Árpád.

2020. november 22. 10:30
Piros! Sárga? Kék. (Nagyterem)

Mi történik akkor, ha PIROS, SÁRGA és KÉK egy szép napon találkoznak?
-Hát, összebarátkoznak!
-És ha már barátok?
-Együtt játszanak, és amikor elfáradnak, egymás vállán elszunnyadnak.
-Egy házikóban?
-Igen. Egy házikóban, amit ők maguk építettek.
-És azóta ott élnek együtt…
-Boldogan!

Az előadás 3 éves kortól ajánlott!

Szereplők:
Piros: Fülöp József
Sárga: Szörényi Júlia
Kék: Lendváczky Zoltán

Zenészek:
Tangóharmonika: Dénes Emőke
Hegedű: Keller Dániel
Ütősök: Kuzsella Ákos

 

2020. november 29. 11:00
A titoktündér
(Nagyterem)

A BUDAÖRSI LATINOVITS SZÍNHÁZ ÉS A CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ KÖZÖS PRODUKCIÓJA

Él valahol, tán épp itt, a nagyvilágon, egy kiskölök, aki a Toby névre hallgat, már amikor épp hallgat egyáltalán bármiféle névre. Toby fejében mindenféle, fontosabbnál fontosabb kérdések kergetőznek egymással, és loholnak együtemben, valamiféle, bármiféle felelet után. Az egyik az – és ez igazán fontos, sőt, érdekes kérdés is, ugyanis egyáltalán semmiféle értelmes válasz nem létezik rá – az, hogy miért nem lehet minden nap palacsintát enni ebédre. Tényleg, miért nem? A másik, legalább ilyen fontos kérdésre már meg lehet adni a feleletet – csak most még nem adjuk meg, mert még nem tudjuk. A kérdés pedig így hangzik: megkapja-e Toby a születésnapjára azt a piros és távirányítós helikoptert, amit kért – vagy sem.

BECK ANDREA AZONOS CÍMŰ KÖNYVÉT BÁBSZÍNPADRA ALKALMAZTA DOBÁK LÍVIA ÉS KUTHY ÁGNES
dramaturg DOBÁK LÍVIA
díszlettervező SÁRI MIKLÓS
bábtervező JAKOB NÓRA
zeneszerző PIRISI LÁSZLÓ
rendező KUTHY ÁGNES

Szereplők:
FÜLÖP JÓZSEF
KRUCSÓ JÚLIA RITA
LENDVÁCZKY ZOLTÁN

 

Ciróka Bábszínház

Kapcsolódó képek