menu

  • 2020.03.11.

Elmaradnak a március 15-ei rendezvények

A koronavírus miatt elmaradnak a március 15-ei rendezvények a hétvégén – erről számolt be dr. Csáky András polgármester .

Mint mondta: az operatív törzs arra kéri az önkormányzatokat, hogy március 15-ei rendezvényeket ne tartsanak, továbbá hogy az iskolákban és óvodákban se szervezzenek ilyen jellegű eseményeket, valamint a 60 évnél idősebbek ne jelenjenek meg rendezvényeken. “Mindezekre figyelemmel úgy döntöttünk, hogy Cegléden is lemondjuk a március 15-el kapcsolatos rendezvényeket, így a temetői koszorúzást, a Szabad Sajtó Napi rendezvényt, a fáklyás felvonulást és a vasárnapi ünnepséget, majd az azt követő koszorúzást.” Hozzátette, Cegléd városa meg kíván emlékezni március 15-éről: vasárnap 11 órakor Hegedűs Ágota alpolgármesterrel és Reznák Erzsébet múzeumigazgatóval fogják elhelyezni a város koszorúját a Kossuth szobornál.

A polgármester a lakosság megértését kérte és elmondta: bár semmiféle olyan új adat nem merült fel, ami miatt félni kellene, de jobb félni, mint megijedni elv alapján gondolták úgy, hogy csatlakoznak és elfogadják az operatív csoport ajánlását. “Bízunk benne, hogy hamarosan le fog zajlani ez a járvánnyal kapcsolatos probléma és a későbbiek folyamán a város vissza tud térni a normális kerékvágásba.” – fogalmazott dr. Csáky András, aki szót ejtett a vírus megelőzésének fontosságáról is. – “Fontos kiemelni, hogy ha valakinél fejfájás, légszomj, vagy magas láz jelentkezik, akkor telefonon kérjen segítséget a család orvosától, illetve ha olyan időpontban van, akkor az ügyelettől. Ne menjen az orvosi rendelőbe, mert ha netán mégis vírusgazda lenne, akkor ne fertőzzük meg a többieket. És még nagyon fontos kiemelni, hogy maga a vírus olyan típusú, ami sima egyszerű, szappanos kézmosással elölhető, a vírus felületének a likvid szerkezete ezt lehetővé teszi. Tehát szokásosnál is gyakrabban mossunk kezet.”

Végezetül elhangzott, hogy a lakosság védelme érdekében gondolták úgy, hogy megteszik ezt a lépést és mindenkinek a megértését kérik.

www.cegled.hu

Kapcsolódó képek