menu

  • 2019.08.27.

Népszavazást kezdeményeznek

Népszavazással kívánják eldönteni a belváros forgalmi rendjének felülvizsgálatát – jelentette be Hegedűs Ágota alpolgármester a 2019. augusztus 26-án hétfőn délután tartott sajtótájékoztatón.

Mint mondta: a belváros forgalmi rendjének felülvizsgálata mostanra jutott el olyan előkészítési szintre, hogy érdemben lehessen javaslatokat megfogalmazni a közlekedés biztonságát érintő kérdésben. Az önkormányzat hatáskörébe tartozó eljárások közül korábban egyik sem élvezte a szakmai szervezetek, a közlekedők, a belváros lakóinak széles támogatottságát. – fogalmazott az alpolgármester. Hozzátette: a probléma megoldása viszont nem odázható, ezért a képviselő-testület Fideszes önkormányzati képviselői helyi népszavazási eljárást kezdeményeznek az ügyben.

„A népszavazásra bocsájtott megoldási javaslatok minden lehetséges, ésszerű, az önkormányzat által – társszerveket is bevonva – megvalósítható forgalomtechnikai lehetőséget tartalmaz 5 kérdésben. A népszavazás eredményeként a lehető legszélesebb alapokon nyugvó megoldási javaslatot fogja megvalósítani az önkormányzat.” – hangzott el a sajtótájékoztatón. Hegedűs Ágota elmondta továbbá: remélik, hogy minél több ceglédi nyilvánítja majd ki véleményét.

A mai napon a Helyi Választási Irodának az erről szóló anyagot átadták, a szavazás időpontjáról a Helyi Választási Bizottság dönt majd.

Cegléd Város Önkormányzata

Kapcsolódó képek