menu

  • 2016.07.18.

Sárgabarack tanácskozás

Félévszázados hagyományukhoz híven idén is Kajszibarack tanácskozásra hívták a legjelesebb kutatókat, egyetemi tanárokat, valamint várták az érdeklődő termesztőket a Nemzeti Agrárfejlesztési Kamara Gyümölcstermesztési Kutatóintézetének Ceglédi Állomása impozáns, jól karbantartott épületébe.

Mindel Ákos intézeti munkatárs megnyitóját követően örömmel köszöntötte az előadótermet zsúfolásig megtöltő jeles szakembereket Dr. Lakatos Tamás intézetigazgató. A sokrétű konferencián szó esett többek között a versenyképes gyümölcs- és kajszitermesztés feltételrendszeréről, az új hazai nemesítésű kajszibarackfajok beltartalmi értékeiről, a gyümölcs piaci értékesítési lehetőségeiről s az alanyhajtás kísérletek eredményeiről.

Ceglédi lelkem örömére hangzott el az egyik előadásban, hogy a városunk béli barackfajták 80%-os részesedésben vannak jelen a magyar piacon s az ízletes, illatos gyümölcs kiválóan megállja a helyét a külföldön. Elhangzott továbbá, hogy szerencsére a tavaszi fagykárok elkerülték lakóhelyünk környékét, és a mi vidékünkön jó közepes termésátlaggal számolhattunk. Megtudtam azt is, hogy a konferencia hetének első napján az intézet gyümölcsében tartott “Szedd magad” akció alkalmából az utolsó szemig leszedték a még fákon lévő barackot a többnyire befőzni-, vagy lekvárnak valóért kiérkező népek.

sargabarack-2016-29

Záró programként gusztusos tálalással megterített asztalon mutatták be az új kajszibarack fajtákat, amelyek között két, a városunk nevét viselő gyümölcs a Ceglédi szilárd, s a Ceglédi napsugár is látható volt, s egy helybéli fajtát az intézet jeles múlt századi igazgatójáról dr. Nyújtó Ferencről neveztek el.

A konferenciát követő ebéden dr. Lakatos Tamás vezérigazgató jófajta kajszibarackból párolt pálinkával mondott pohárköszöntőt, és az Imregi Vendégház fölséges sültjei mellől természetesen nem maradtak el az asztalokról a zamatos, 100%-os kajszibaracklevet tartalmazó palackok sem.

Forrás: cegled.hu

Kapcsolódó képek