menu

  • 2016.06.15.

Négy bérletet kínálnak

Nívós előadásokkal, kiváló művészekkel indul szeptemberben a Művelődési Központ színházi élete.

Az új évadban négyfajta bérletet kínálnak a ceglédi közönségnek. A legkisebbeket egyebek között Halász Judit és Gryllus Vilmos szórakoztatja majd, de látható lesz a Bambi és a Diótörő is a színpadon, csakúgy mint a Kis herceg. A felnőtteknek szóló Rivalda bérletben a Napsugár Fiúk és a Nagy négyes című darab is helyet kap. Az új évad műsorkínálatát sajtótájékoztatón mutatták be.

Évek óta nagyon népszerűek a Kossuth Művelődési Központ színházi előadásai, a most zárult évadban mintegy háromszázan váltottak bérletet, és több mint százan vettek jegyet bérleten kívül. A mesebérlet is nagyon vonzó volt, 1200 gyerek szórakozott az előadásokon. Az intézmény azt szeretné, ha a következő évad is ilyen sikeres lenne, vagy még túl is szárnyalni az eddigi nézőszámot. “Reméljük hogy a tavalyi évhez hasonlóan ugyanolyan szép közönségszámmal, statisztikával rendelkezhetünk majd az évad végén, mint ebben az évben.” – mondta el a Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója.

Rengeteg dicséretet és jó szót kapott a Művelődési Központ a bérletes előadások kapcsán – mondta az igazgató a sajtótájékoztatón. A szeptemberben kezdődő évadot a négyes szám jegyében állították össze. Négy bérlettípust kínálnak: mese,családi,ifjúsági és rivalda bérlet közül lehet választani. A mesebérletben most is ismert darabokat mutatnak be: a Bambi, a Diótörő és a Libabál lesz látható. A családi előadások között pedig idén is lesznek nagy nevek. “Megint jön hozzánk Halász Judit, közkívánatra és Mikuláskor a gyerekeket Gryllus Vilmos fogadja.” – mondta Koglerné Hernádi Ágnes.

Különlegesnek ígérkezik az ifjúsági bérlet. Rencz Antal nevével fémjelzett színházi előadásokat láthatnak az iskolások. Drámapedagógiai feldolgozásban mutatják be a közismert műveket, mint például a Kis Herceget és a Két Lottit. “A két Lotti az egy kedves mese, ami szerintem a negyedik,ötödik, hatodik osztályosokat elvarázsolja és a Csongor és Tünde meséje, ez a címe, már nem az eredeti darab. És a Mi Don Quijote-énk, az lesz a záró produkció, ami reméljük hogy tényleg egy új értelemmel, egy új színfolttal fogja a fiatalokat majd vonzani ebbe a témába és megértetni velük a műnek a mondanivalóját.” – tette hozzá.

A Rivalda bérletben négy darabot ajánlanak a színházkedvelőknek: A Pasik a pácban, az Equus, a Nagy négyes valamint a Napsugár fiúk lesznek láthatóak. A könyvtár törzsolvasók kedvezményt kapnak-mondta az igazgató. Lesz bérleten kívüli előadás is a jövő évadban, az Egy darabot a szívemből című musicalt nézheti meg a ceglédi közönség.

forrás: CTV

Kapcsolódó képek