menu

  • 2016.05.24.

Új köztéri alkotás a Budai úton

Újabb köztéri alkotással bővült a Budai úti városrész. Szent Annáról az abonyi művész, Blaskó Sándor készített szobrot.

A játszótér melletti pihenőparkban most már három szobor is áll. A körzet önkormányzati képviselője Dr. Ferenczi Norbert szeretné, ha a nyáron egy információs tábla is kikerülne a parkban látható alkotásokról és történetéről.

budai-uti-emlek-2016-21
Megszentelték és átadták ma a Szent Anna szobrot a Külső-Budai úti ligetben. A szobrászművész Blaskó Sándor elmesélte, hogy hogyan került hozzá a fa és a kifaragott alkotás mit jelképez pontosan. “Egy egészséges, szép fát ígértek, akik szállították és amikor kihozták, láttam, hogy egy beteg fát kaptam. Ez azt jelenti, hogy a szobor hátulsó oldala ki van korhadva, rohadva. Olyan ez, mint egy elevenen pusztuló emberi test.” – mesélt az alkotó, Blaskó Sándor.

A fán lévő korhadás eleinte kedvét szegte az alkotónak, aztán átgondolta és úgy érezte nem véletlen ezt a fát szállították ki hozzá. Így nem hogy eltüntetni nem akarta a korhadást, még kicsit ki is hangsúlyozta. Ezzel szeretné jelképezni az emberi pusztítást, és azt, hogy védeni kell a természetet. “A Szent Annaság a földdel, a föld anyasággal azonos minőség, tehát nem csak egy történelmi személy tud a magyar lélek, vagy a népemlékezet, hanem ismer egy olyan utat, tanítást, hogy önmagában az a lény, amit mi földnek hívunk és általában birtoklunk. Gyakorlatilag, ha az ima szövegét komolyan vesszük akkor ő szült bennünket.” – tette hozzá a szobrászművész.

A szoboravatáson részt vett Bokros Levente Cegléd egykori plébánosa, mesterkanonok. “A szakralitásnak van egy olyan kitétele, hogy az Isten-ember találkozás. Itt az emberek mennek el, itt a játszótér, itt megyünk el a vasúti sínekre. Itt találkozik öreg- fiatal, ebből kell egy olyan parkot csinálni, ami tulajdonképpen egy találkozási hely.” – fogalmazott Bokros Levente. A szobrot Szecsődi Péter plébános szentelte fel. “Jézus Krisztus által, aki megáld mindegyikünket, az ő Isteni áldásával, aki mindig eggyé tesz bennünket, az ő Szent Háromság egységébe, akinek forrása Szent Anna, akinek leszármazottja és unokája a mindent újjá teremtő Úrjézus. Áldd meg Istenünk ezt a szobrot, az atya a fiú és a szentlélek nevében.” – mondta a plébános.

A Külső-Budai úti játszótéren a Szent Anna szoborral teljessé vált a művészi kompozíció – fogalmazott az önkormányzati képviselő, Dr. Ferenczi Norbert. “A park méltó arra, hogy a városi parkok közé emelkedjen. A következő évtől egy új közbeszerzési eljárás keretében a város teljesen átalakítja a parkgondozási rendszert és be fog kerülni azok közé a közparkok közé, amellyel a város hivatalosan is törődik, tehát innentől kezdve a város alkalmazottjai és a főkertész felügyeletével történik majd itt a ligetben a virágok ültetése és a fák gondozása.” – mondta el Dr. Ferenczi Norbert.

Továbbá elmondta azt is, hogy nyáron szeretnék a parkot egy az alkotásokat bemutató táblával ellátni, hogy mindenki ismerje a teljes történetet.

Forrás: Ceglédi Városi Televízió
Ceglédinfo

Kapcsolódó képek