menu

  • 2016.05.13.

Vezetőségválasztás a Vöröskeresztnél

A négyéves ciklus leteltével elnök, küldött és vezetőségválasztó gyűlést tartott a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei szervezetének 4. számú (Ceglédi) Körzete, amelyhez 17 település tartozik. A tanácskozást május 11-én tartották helybéli székházukban.

A pozíciójában ismét megerősített elnök, Koltainé Mama Eszter tájékoztatást tartott. Beszámolt a jótékonysági tevékenységükről, ruha-, pénz és ajándékgyűjtési akcióikról és a szegényeket segítő akcióik eredményeiről. Ismertetés hangzott el az egészségnevelő programjaikról, amelyek elértek óvodásokat és felnőtteket egyaránt. Szóba került az is, hogy egyén és a társadalom számára egyaránt fontos és egyre szélesebb körben felismert szükséglet, hogy minél több állampolgár legyen képes a saját illetve mások testi épségét, egészségét veszélyeztető állapotot felismerni, szaksegítséget hívni és a hivatásos segélynyújtó helyszínre érkezéséig megfelelően, magas színvonalon elsősegélyben részesíteni az arra rászorulókat.

Az oktatás területén meghatározó szerepünk az általános- és középiskolákban, tanfolyami rendszerű képzésekben van. Jelentős feladat hárul rájuk a közúti járművezető, illetve a munkahelyi elsősegélynyújtók képzése területén. Örvendetes, hogy folyamatosan nő az igény egyesületek, egyéb önszerveződő (természetjáró, extrém sportot űző, stb.) csoportok részéről az elsősegélynyújtás ismereteinek elsajátítására. Az elvégzett tanfolyamról, a tanfolyamot követő sikeres vizsgáról igazolást adnak szervezeteink.

Jól működik a néhány éve ismét megalakult Ifjúsági Vöröskereszt Szervezetük. Itt kell megemlíteni, hogy a Nagykőrösön lévő Bóbita Óvoda 2015-ben bázisóvodájuk lett és kölcsönösen támogatják egymást. Az oviból használt ruhákat kapnak, míg ők rendezvényeket szerveznek a kicsinyeknek.

Az elnöknő összességében jónak értékelte a karitatív, humanitárius valamint szociális ellátó és gyermekvédelmi tevékenységüket. Az előadó felfelé ívelő véradási eredményekről adott számot, amelynek népszerűbbé tételét jelentősen szolgálta, hogy idén minden véradónak tízezer forintos üdülési utalványt tudtak adni. Cegléd és Nagykőrös önkormányzata pedig évek óta támogatja a Véradó ünnepségek megtartását Szóba került, hogy Cegléden legközelebb május 24-re hirdetnek városi véradást és júniusban a Magyar Vöröskereszt fennállásának 135. évfordulójára szeretnének 135 véradót toborozni. Arról is szó esett, hogy egy idő óta a mobilszámukat megadó véradók SMS értesítést kapnak az Országos Véradó Szolgálattól akkor, amikor az általuk adott vért felhasználták.

Megyei küldöttnek és megyei elnökségi tagnak ismét Osgyáni Györgynét választották meg.

Kőhalmi Dezső

Forrás: Cegléd város hivatalos honlapja

Kapcsolódó képek