menu

  • 2016.05.13.

Új üzemcsarnokot avattak

Elköltözött a Primo Kft. A Mátyás Király utcai varroda mostantól a Várkonyi utcában működik. A cég önerőből hozta létre új üzemcsarnokát. 

A több mint százmilliós beruházásnak köszönhetően a dolgozói létszám is nőni fog, a 42 munkatárs helyett 54 főt alkalmaz majd a vállalat.
A fejlesztés példaértékű – fogalmazott a csarnok avatóján Földi László, országgyűlési képviselő és Takáts László, polgármester. 1986-ban még Ceglédbercelen indult ez a vállalkozás. Majd átköltöztették a varrodát Ceglédre. Így az új csarnok avatásán a ceglédberceli és ceglédi polgármester is köszöntötte az új beruházás megálmodóit és kivitelezőit. “Jó látni azt, hogy fejlődik, gyarapodik a város és minden ilyen megépített üzem, minden megújuló épület, minden bővülő vállalkozás az mindannyiunké és mindannyiunknak az előnyére válik és jó tudni azt, hogy eljutottunk oda, hogy a héten több ilyen eseményen is részt vehettünk. És azt hallhattuk, hogy mindenhol bővítenek, vagy azon gondolkodnak, hogy fognak továbbfejlődni, hogy fogják növelni a kapacitásukat.” – mondta el Takáts László polgármester.

De a térség országgyűlési képviselője is elismerően szólt az új csarnokról és a bővítésről. A cég vezetői másfél évvel ezelőtt döntöttek úgy, bővíteni szeretnének és még jobb körülményeket biztosítani a dolgozóknak. A családi vállalkozás családi segítséggel valósíthatta meg a fejlesztést. “Mindenkinek, aki részt vett ebben és majd a későbbiekben részt vesz – a kollégáknak – köszönöm, köszönjük a támogatást, bármilyen szinten is vettek részt benne. Köszönjük, hogy ez az álom beteljesülhetett.” – köszönte meg a kft tulajdonosa, Dudás József.

Az ünnepélyes átadáson a cég vezetői oklevéllel mondtak köszönetet mindazoknak, akik bármilyen is formában is  hozzájárultak az új csarnok megépítéséhez.

Forrás: Cegléd város hivatalos honlapja

 

Kapcsolódó képek