menu

  • 2015.03.06.

“Madár” utolsó ellenfelével küzd Szellő Imre

Szellő Imre a március 14-i gálán Bozai Gyula sérülése miatt új ellenféllel néz farkasszemet, a grúz Shalva Jomardashvilivel, aki „Madár” ellenfele volt a tavalyi búcsúmérkőzésen.

A Ferobox Event március 14-én, a ceglédi Gál József  vizyon film izle Városi Sportcsarnokban rendezi idei első profi bokszgáláját, melynek főmérkőzésén a helyiek kedvence, Szellő Imre (4-0) lép ringkötelek közé.

Az átalakuló Duna TV-n élőben közvetítésre kerülő eseményen Szellő Imre eredetileg a magyar bajnoki övét tette volna kockára Bozai Gyula ellen, de a kihívó egy hete súlyos sérülést szenvedett, így kénytelen volt lemondani a párharcot.

A Ferobox Event szakmai vezetése külföldön keresett megfelelő helyettest, akit a grúz Shalva Jomardashvili (40-11-2) személyében találta meg, aki nem ismeretlen a magyar bokszbarátoknak, hisz ő volt Erdei Zsolt ellenfele a legendás világbajnok tavalyi búcsúmérkőzésén. Jomardashvili akkor jó benyomást keltett a Kecskeméten felállított ringben, hiszen küzdőképességét tíz meneten át bizonyította „Madár” ellen.
A 28 éves grúz egészen biztosan jó formában érkezik Magyarországra, már csak azért is, mivel a legutóbbi két mérkőzésén kiütéssel diadalmaskodott és egy ugyancsak 10 menetes angliai meccsre készült március 21-én.

„Minden ellenfelemet megnézem lehetőség szerint, Jomardashvili esetében is így tettem” – fogalmazott Szellő Imre.
„A grúz jó küzdő, megy előre, amíg viszi a szíve. Várhatóan remek küzdelem lesz, és mivel komoly edzésmunka van mögöttem, természetesen bízom a győzelmemben. Szeretném kiszolgálni, úgy a ceglédi közönséget, mint a tv előtt ülőket és egy idő előtti győzelmet sem tartok kizártnak!”

Miután Szellő március 14-én hazai pályán bizonyíthat, felfokozott izgalommal várja, hogy profiként ötödik alkalommal szorítóba hívják. „Annál nagyobb motivációt nem is kaphat egy sportoló, mint hogy a saját városában, a saját közönsége előtt mutathatja be tudását” – jelentette ki a cirkálósúly hazai királya.
„Köszönöm Rácz Félixnek és Bertók Róbertnek, hogy mindezt lehetővé teszik számomra, s mivel úgy érzem, hogy a városban élők is nagyon várják a bokszgálát, abban reménykedem, hogy nem először és utoljára adatik meg ez az élmény.”

A Pest megyei városban ringbe lép még a feltörekvő félnehézsúlyú Baranyi Richárd (9-0), a pehelysúlyú Laki Róbert (7-0), a nehézsúlyú Bogdán “Golyó” Zsolt (8-0) és a kispehelysúlyú WBO Európa-bajnok Bedák Zsolt (23-1) is. A ceglédi Gál József Sportcsarnokban megrendezése kerülő eseményre a belépőjegyeket a helyszínen, valamint a www.budopest.hu oldalon lehet megvásárolni.

A Duna Tv 21:25-től élőben közvetíti a mérkőzéseket.

Forrás: Felix Promotion

Kapcsolódó képek